Rólam

Csorba Katalin protokoll szaktanácsadó vagyok. Pályámat a nemzetközi protokoll területén kezdtem, így széleskörű gyakorlatot szereztem a diplomáciai kapcsolattartás, a külföldi delegációk fogadása, valamint a hazai és nemzetközi rendezvények, ceremóniák szervezésében a megálmodástól a megvalósításig. Célom, hogy változó világunkban a helyes viselkedési kultúra átadásával az emberek számára valódi, pozitív értéket közvetítsek.

Bővebben

Illemtantól a protokollig

Az illem- és etikett szabályok, a viselkedéskultúra, a helyes kommunikáció a sikeres és eredményes kapcsolattartás alfája és omegája, és ugyan látszólag nehezen megfogható a kapcsolat, valójában a legmagasabb szintű protokolláris események szabályai is ezekre az alapokra épülnek.

Bár sokan azt mondják, hogy a jó modort otthonról kell hozni, ennek a lehetősége sajnos nem adatik meg mindenkinek, nem beszélve arról, hogy még a legjobb neveltetés ellenére is teremt az élet olyan helyzeteket, amelyekre gyermekkorunkban, a magánéletünkben vagy az eddigi munkahelyi környezetünkben nem volt lehetőségünk felkészülni. Emellett bizony az is gyakran előfordul, hogy bár sejtjük vagy akár elméletben tudjuk, mit és hogyan kellene tenni, a gyakorlatban aztán elbizonytalanodunk, valahogy mégsem működik a dolog, vagy egyszerűen csak megkopnak az ismeretek.

Az illem- és etikett szabályok megfelelő szintű ismerete és ezek helyes alkalmazása nem csak úri huncutság, hanem a magabiztosság és a sikeresség kulcsa, legyen szó hivatali vagy magánéletről, felvételi beszélgetésről, állásinterjúról vagy családi eseményről, életünk megannyi szerepéről, amelyekben nap mint nap helyt állunk.

Szolgáltatások

Egyéni tanácsadás

Személyre szabott szaktanácsadás az Önt érdeklő viselkedéskulturális vagy protokoll témákban.

Érdekel

Csoportos illemtan tréningek

A tematikus felépítésű előadások résztvevői betekintést kapnak az alapvető illemszabályok világába az első benyomás fontosságától az eredményes kommunikációig.

Érdekel

Üzleti illemtan

Igény szerint egyéni vagy csoportos oktatás keretében sajátíthatja el azokat az ismereteket, amelyekkel cége, hivatala és munkatársai még sikeresebbek lehetnek.

Érdekel
0
+
elégedett ügyfél
0
+
megszervezett rendezvény
0
+
visszatérő cég

Miben különbözöm?

01.

Szaktudás

Naprakész, praktikus és hiteles tudásanyag átadásával segítem a viselkedéskultúra és a protokoll ismeretek elmélyítését ügyfeleim számára.

02.

Rugalmasság

Az Önnek megfelelő helyszínen és időpontban, személyre vagy csoportra szabott szakmai tartalommal állok szíves rendelkezésére.

03.

Oldott légkör

A jó modortól távol áll a modorosság, és csak akkor működik, ha belülről jön. A jó hangulatú konzultációk ezt a célt támogatják!

04.

Bizalom

Kérdéseit bátran felteheti, azokat diszkréten és bizalmasan kezelem.

Blog

A viselkedéskultúrához és a protokollhoz kapcsolódóan hasznos és érdekes információkat, gyakorlati tanácsokat, médiamegjelenéseket talál a folyamatosan frissülő blogomban.

Kapcsolatfelvétel

Ha kérdése van vagy konzultálni szeretne, forduljon hozzám bizalommal!

 

ELKÜLD

TELEFONSZÁM

+36 30 407 8890

ÜGYFÉLFOGADÁS

Hétköznap: 9:00 – 19:00