Bizonyára kevés olyan ember akad, aki az élete során sosem érezte magát kellemetlenül a tegeződés-magázódás útvesztőiben. Ki, mikor és hogyan ajánlhatja fel a tegeződést? Vannak-e olyan élethelyzetek, és ha igen, melyek azok, ahol viszont inkább kerüljük a tegező viszony kezdeményezését? Ki lehet-e bújni illedelmesen a tegező viszony elfogadása alól?
A társadalom fejlődésével az illemszabályok is folyamatosan alakulnak. A tegeződés-magázódás területét megvizsgálva ezek a változások határozottan tetten érhetők, és ma már számos, korábban megdönthetetlennek hitt aranyszabályt felülírt az élet.
Korábban a tisztelet és a hierarchiában elfoglalt hely kifejezésének az egyértelmű jele volt a magázó formulák használata, és nem csak a hivatali életben, de a magánéletben is jelen volt. Ma is élnek köztünk szép számmal olyanok, akik a szüleiket és idősebb családtagjaikat nem csupán gyermekként, de felnőttként is magázták. Ugyanígy az sem a rég letűnt korok emléke, amikor a házastársak közötti kommunikáció is magázódással történt, vagy a férj ugyan tegezte a feleségét, de a nő részéről történő viszonttegezés elképzelhetetlen volt.
Az idősebbek és a magasabb rangúak irányába ma is a tiszteletünket fejezzük ki a magázó kommunikációval, ugyanakkor míg korábban az ilyen státuszúak gyakran tegezték a náluk fiatalabbakat vagy alacsonyabb rangúakat, ma ez már nem elfogadott. A nők családban és társadalomban betöltött szerepének változásával a velük való kommunikáció is változott, és nagyon sokáig tartotta magát az a szabály, hogy kizárólag a nő ajánlhatja fel a tegeződést a férfinek, fordítva soha.
Sokan ma is úgy gondolják, hogy a bizalmi viszony egyfajta kifejezése a tegeződés felajánlása, vagyis nem azonnal tegeződnek, hanem megvárják, amíg úgy érzik, hogy már elég közeli a kapcsolat a pertuhoz. Bizonyos szervezeti kultúrákban azonban csak a tegeződést használják, kortól, nemtől, beosztástól és az ismeretség szintjétől függetlenül, és a magázódás ez esetben a kívülállóságot vagy akár a kirekesztettséget testesíti meg.
Ki kinek, mikor és hogyan ajánlhatja fel a tegeződést?
A tegeződés hármas alapszabálya, amely szerint idősebb a fiatalabbnak, magasabb beosztású az alacsonyabb rangúnak és nő a férfinek ajánlhatja fel a tegező viszonyt, jelenleg is él. Ugyanakkor ma már azt is fontos megvizsgálnunk, hogy az adott élethelyzetben e három kritérium közül melyik a domináns, és annak megfelelően kell döntenünk.
Egy munkahelyen például, ahol nem a nemi szerepek a dominánsak, kifejezetten elfogadott ma már, ha a férfi főnök ajánlja fel a tegeződést a hölgy beosztottnak. Különösen fontos ez olyankor, ha a csapatban kevés a hölgy, és a férfiak tegeződnek egymás között. De ugyanígy az is elképzelhető, hogy egy fiatal hölgy vezető kéri meg az idősebb férfi munkatársat, hogy tegeződjenek. Ezekben az esetekben a beosztási kritérium a döntő, és az életkor, illetve a nemi szerep másodlagossá válik.
Olyan is előfordulhat, hogy rangbéli különbség nincs, és az életkori különbséget is nehéz meghatározni, viszont a nő „nem kapcsol”, és a végén csak úgy alakul, hogy a férfi kezdeményezi a tegezést. Ezeken a helyzeteken sokat segít a felajánlás udvarias módja, vagyis nem az azonnali tegezés, hanem ha a férfi elmondja, hogy számára könnyebb, egyszerűbb lenne a kommunikáció, ha tegező viszonyban tehetné a továbbiakban. Ezt a fajta illedelmes őszinteséget általában nem veszik zokon a hölgyek!
Visszautasítható-e a tegeződés?
Sokat hallott szabály, hogy a felajánlott tegezést nem illik visszautasítani. Előfordulhat azonban olyan élethelyzet, amikor nem érezzük komfortosnak a tegeződést vagy úgy gondoljuk, hogy ennek hatására a másik fél esetleg többet enged majd meg magának, mint amit mi szeretnénk, azaz visszaél a helyzettel. Ilyenkor udvariasan ki lehet térni a felajánlás elfogadása elől.
Ha valaki udvariatlanul letegez, semmiképp sem illik a felháborodásunkat hangosan kifejezve tiltakozni (Nem őriztünk együtt libát!), hatásosabb és elegánsabb, ha úgy teszünk, mintha nem vettük volna észre. Magázzuk következetesen, és ebből előbb-utóbb rájön, hogy neki is ezt kell tennie.
Ahol és akikkel nem illik tegező viszonyt kezdeményezni
Orvosnál, kórházban – Még ha fiatal is az orvos vagy az ápoló, soha ne tegezzük, mert az tiszteletlenség a hivatásukkal szemben!
Hivatali ügyintézéskor, postán – Bármennyire rokonszenves is a pult másik oldalán ülő ügyintéző, ezek nem azok a helyszínek, ahol bizalmasabbra kell fűzni a viszonyt.
Üzletben, étteremben – Ahogyan az eladónak a vevőt vagy a felszolgálónak a vendéget, úgy fordítva sem illik tegezéssel indítani.
A csendőrpertu ma már nem menő!
Ne felejtsük el: ha valakit azonnal tegezünk, és ő visszategez, bár fiatalabb, alacsonyabb rangú nálunk, akkor azon nem érdemes megsértődni! Ilyen módon ugyanis feljogosítjuk a letegezett személyt a tegeződésre. Aki ezen mégis felháborodik, az önmagát minősíti negatívan.
A tegeződés egy életre szól!
Ha valakivel összetegeződünk, akkor ahhoz tartanunk kell magunkat még akkor is, ha idővel esetleg rangbéli különbség alakul ki. Ha megromlik a jó kapcsolat, a tegező viszony akkor is megmarad: nincs annál kisstílűbb dolog, mint amikor ezért valaki újra magázódni kezd!
Előfordulhat az is, hogy valakivel olyan régen találkoztunk, hogy már elfelejtettük, miben maradtunk. Ilyenkor szerencsésebb inkább rákérdezni, ha pedig emlékszünk a pertu konkrét helyére, idejére, akkor bátran feleleveníthetjük az élményt.
